A kiváló ornitológus 1865. május 31-én született Kõszegen. Apja Chernel Kálmán történész volt, aki a természettudományok - fõleg a madártan (ornitológia) - iránt is érdeklõdött. Ez fia számára is jó indíttatásnak bizonyult, amit csak megerõsített a Sopronban elvégzett középiskola, ahol tanára, Fászl István a madarak preparálására is megtanította. Madártani megfigyeléseit már 1877-ben (12 éves volt akkor) írt naplójában is rögzítette. Öt évvel késõbb megjelent elsõ szakcikke a Vadász Lapban, amellyel szakirodalmi mûködését indította el.

Mivel szülei közigazgatási pályára szánták, négy évet töltött el joghallgatóként a pozsonyi, majd a budapesti egyetemen, de a jogi szakkönyvek mellett a könyvtárban bõszen tanulmányozta a madártani irodalmat is. Egyetemistaként gyakran idõzött a Velencei-tó környékén, de ellátogatott a Hanságba és a Kis-Kárpátokba is, ahol madártani megfigyeléseket végzett, 1887-ben pedig Erdélyben is megtehette mindezt. 1890 tavaszán részt vett a Herman Ottó által szervezett madárvonulási megfigyelésekben, ahol életre szóló barátságot kötött a polihisztor tudóssal.

Miután befejezte az egyetemet, apja kívánságára közigazgatási gyakornok lett Sopronban, de egy év elteltével felmondott, s visszatért Kõszegre, hogy csak a madártannal foglalkozhasson. Hamarosan országosan ismert és elismert kutató lett, 1891-ben beválasztották a budapesti II. Nemzetközi Ornithológiai Kongresszust elõkészítõ bizottság tagjai közé. Még ugyanazon a nyáron - fõ segítõtársával - Rótth Dorával Norvégiába utazott, hogy Tromsõ szigetének és környékének madárvilágát tanulmányozzák. Munkájuk "Utazás Norvégia végvidékeire" címmel jelent meg, 1893-ban. Ebben a könyvben nemcsak az újonnan megismert madárfajok életérõl tudósítanak, hanem a környezetet és az ott élõ népet is szemléletesen mutatják be 57 fényképpel illusztrálva.

Fõ mûve, a "Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentõségökre" - címû munkája 1899-ben jelent meg; megírására a földmûvelésügyi miniszter adott megbízást. Ebben a munkában a gazdasági szakembereknek kívánt gyakorlati tanácsokat adni. Az elsõ kötetet a madaraknak szentelte, s a természetben elfoglalt helyükrõl, testi, szervi felépítésükrõl szólt. A második kötet elején a madarak rendszertanát ismertette, majd a rendek, családok, alcsaládok és nemek keretén belül részletezte a hazai fajokat tudományos és népies nevüket egyaránt mellékelve, életmódjukat szemléletesen ismertetve. E kiadvány külföldi szakmai körökben is ismertté tette nevét. Munkájában 22 évi gyûjtõmunka vált mindenki számára elérhetõvé. Közremûködött a tizenhét kötetes Naumann-féle "Naturgeschichte der Vögel Mitteleuropas" új jubiláris kiadásának elõkészítésében; majd Brehm: Az állatok világa (Tierleben) három, madarakkal foglalkozó kötetét fordította magyarra, s egészítette ki hazai adatokkal (az utolsó kötet 1904-ben jelent meg).

1902-ben megalakította az Országos Állatvédõ Egyesület kõszegi fiókegyesületét, amelyben a gyakorlati madárvédelem (fészekodúk készítése, kihelyezése, madarak téli etetése) volt a fõ cél.
Még abban az évben - az amerikai "Day Birds" mintájára - megszervezte Kõszegen a "Madarak és Fák Napját", majd létrehozta a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát, amelynek elsõ õre lett 1908-1912 között.
Herman Ottó 1916-ban bekövetkezett halála után õt bízták meg az Ornitológiai Központ vezetésével. 1918-ban összeállította a magyar birodalom madarainak névjegyzékét (Nomenclator Avium Regni Hungariae), amely még ma is fontos forrása a madártani szakmunkáknak.
A sok év terepen töltött gyûjtõmunka egészségére is kihatott. A lápokban, mocsarakban szerzett betegségek legyengítették szervezetét, egy fûtetlen vasúti kocsiban megfázott, s tüdõgyulladás következtében 1922. február
21-ikén, 57 éves korában Kõszegen meghalt.

Az ünnep hivatalos bevezetésére Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter adott ki körrendeletet 1906-ban, amely szerint e napon eper- vagy más gyümölcsfákat kellett ültetni, illetve öntözni, valamint meg kellett emlékezni a hasznos madarakról. Elrendelte, hogy valamennyi iskolában ünnepeljék meg a Madarak és Fák Napját.

Kezdeményezése széles mozgalommá bõvült. A XX. század elsõ felében minden májusban sor is került erre a programra. Az Állatvédõ Egyesület és a Magyar Ornitológiai Központ - Hermann Ottó irányításával - jelentõsen támogatta ezt a nemes mozgalmat. A második világháború után ugyan sokat veszített népszerûségébõl, de a kilencvenes évek óta ismét egyre többen ünneplik meg.
Csupán 1994-ben érett meg az idõ arra, hogy a Madarak és Fák Napja ismét országos mozgalommá váljék. 1996 óta kormányrendelet alapján május 10-én ünnepli az ország.


(forrás: Fõvárosi Szabó Ervin könyvtár jeles napok címû honlapról)