„Sok van mi csodálatos, de az embernél nemesebb csoda nincs…”?

A téli alvóhelyeikrõl elõbújó álmos szemeiket dörzsölgetõ állatok nagy-nagy csodálkozással néztek szét újraéledõ birodalmukban. Valakik élõlényhez méltatlanul, teljes biológiai ismeretek hiányáról tanúbizonyságot téve ismét számukra használhatatlan tárgyakkal szórták tele az erdei utak mellékét, a bokrok alját.

Az állatok szomorúan állapították meg, hogy nagy részük ehetetlen és csúnya. Néhány gombafajta és baktérium nagy lendülettel kezdett neki ugyan a hulladékok elfogyasztásának, de a bicskájuk többnyire nekik is beletört a feladatba. Az újonnan született pici állatok szülei nem értették, hogy az embergyerekek kakiját miért kell gondosan becsomagolni, majd az erdõben kidobni. Így a természet által küldött takarító és lebontó személyzet csak igen nehezen fér hozzá a számukra igen finom falatokhoz. A csomagolás, pedig ehetetlen.

A természetben egyetlen élõlény sem képes élni a saját melléktermékeiben. Gondoskodnunk kell róla, hogy olyan melléktermékeink legyenek, amelyeket más élõlények elfogyaszthatnak, feldolgozhatnak. Maga a módszer évmilliárdok óta létezik és igen jól bevált a gyakorlatban.

Az állatok nem értették a szanaszét dobált ruhanemûket, cipõket sem, mivel õk nem használnak ilyesmiket. A kidobott tévék, gépkocsi alkatrészek nem jelentenek nekik sem szórakozási, sem játék lehetõséget. Õk még egymással játszadoznak. Önfeledten, élvezve a természet nyújtotta örömöket.

Kedves Olvasó!
Ha teheted, figyeld meg egy napfelkeltekor a kutyákat vagy macskákat, madarakat. Örömmámorban úszva, önfeledt boldogsággal az arcukon hancúroznak, kergetõznek.

Vackaikhoz, odúikhoz sem használnak olyan anyagokat melyek mind szépségében, mind állagában rontják az erdei talaj minõségét. Malter, csemperagasztó, törött csempék, téglák, csomagolóanyagok.

Kedves Olvasó!
Próbáltál már puha erdei talajon mezítláb sétálni? Mennyei érzés egyszer s mind öngyógyítás is. Csak azoktól a dolgoktól kell féljünk, amiket mi magunk rakunk oda, üvegcserepek, fémtárgyak, egyebek.

Újra és újra szemetelünk ki jobban, ki kevésbe. Pedig tudhatnánk: „Aki másnak vermet és, maga esik bele.”

Kedves Olvasó!
Reméljük, hogy Ön nem tartozik azon embertársaink közé, akik így cselekszenek!?
Hivatásos, alkalmi szemétgyûjtõként, megállapítottam a kihordott szemét alapján: hogy pont a hõbörgõ gazdagság, és a tudatlan szegénység az egyik okozója a szemétnek. Pont azok teszik ezt meg, akiknek a nagy rongyrázás mellett biztos akadna néhány forintja a szemét elszállíttatásához. A szegények közül, pedig a begyûjtögetõk a számukra használhatatlant hajigálják szét a természet lágy ölén. Számomra érthetetlen, hogy pont a magát homo sapiensnek nevezõ élõlény viseltetik környezetével ilyenformán.

Hát ez így van, akkor tudhatná, hogy idõ kérdése és minden visszakerül hozzá.

A természetbe sétálni, feltöltõdni járok nevében nyugodtan állíthatom, hogy hamarosan megtaláljuk a módját annak, hogy a szemétkupacok jogos tulajdonosaikhoz kerüljenek vissza kellõ hírverés mellett.

Addig is jusson eszünkbe minden pillanatban, hogy fizikai életben maradásunk egyetlen záloga a tiszta levegõ, a tiszta víz és a tápláló ételt adó anyaföld. Szerencsére egyre többen tekintünk ezekre az elemekre õseink tudása alapján az élet szentségeiként.”

(Czékmási Csaba tollából)